A Hirosimai Animációs Filmfesztivállal egyidőben a köztévében és az Uránia moziban is bemutatják az – idén 100 éves – magyar animáció alkotásait.Az idén 100 éves magyar animációs film a 15. Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díszvendége. Míg a helyszínen a magyar delegáció kulturális diplomáciai tevékenységet folytat és szakmai kapcsolatokat alapoz meg, három hazai mű pedig a versenyprogramban is díjakért küzd, idehaza az Uránia Nemzeti Filmszínház és az M2 gyerekcsatorna is animációs filmeket tűz műsorára. A nyári szünet utolsó hetében, augusztus 25. és 31. között a moziban – egészestés magyar és japán filmek mellett – tematikus válogatások láthatóak a fesztiválon bemutatott magyar munkákból, és valamennyi vetítés előtt bemutatják a három magyar versenyfilmet is (Gelley Bálint: Otthon, Bucsi Réka: Symphony no.42, Ruska László és Ringeisen Dávid: Papírvilág). Ugyan a Japánban bemutatott mintegy 250 mű közül válogatni kellett, a kint bemutatkozó fiatal filmesek valamennyi munkája látható lesz majd a moziban is.
Az M2-n pedig – az animációs műhelyek és a köztévé 50 éves együttműködésének szellemében - főműsoridőben láthatóak majd animációs filmek, köztük részben az NMHH Macskássy- és Dargay-pályázatai által támogatott alkotások is. A magyar fesztiválszereplésről telepített forgatócsoport készít filmet, később ezt is műsorára tűzi majd a köztévé.
↧