Quantcast
Channel: Médiapiac utolsó 80 cikke teljes szöveggel és képpel
Viewing all articles
Browse latest Browse all 36740

Bocsánatot kér a Class FM

$
0
0
A Morning Show nagy (negatív) visszhangot kiváltó adásával kapcsolatban – a műsorvezetők után – a rádió is hivatalos közleményt adott ki, melyben aktív fellépést is ígér az erőszak ellen.A Morning Show szeptember 1-jei adásában finoman fogalmazva is szerencsétlenül nyúlt egy aktuális, nemi erőszakról szóló hírhez. A műsorvezetők humorizálása ellen médiás blog, politikai lap és női portál is felemelte a szavát. Első lépésként a műsorvezetők reagáltak a vádakra, azonban ismét nem túl szerencsés stílusban és tartalommal, tovább mérgesítve a helyzetet. Ezt követően a Class FM – immár láthatóan profi kommunikátorok bevonásával – közleményt adott ki, mely a bocsánatkérés mellett az ügyben tett lépéseikről is beszámolt. Ebben szerepel a következő vállalás is: „…a Class FM médiapiaci súlyánál fogva és az ebből következő felelősségének tudatában nem teheti meg, hogy szó nélkül elmenjen olyan társadalmilag fontos ügyek mellett, amelyek a hazai mindennapok részeként jelen vannak, de minden józan európai és egyetemes alapértékkel összeegyeztethetetlenek. A fentiek szellemében a Class FM és a Morning Show munkatársainak közreműködésével holnap reggeltől egy hónapos intenzív kampányt indítunk a nők elleni erőszak megállítása érdekében.” A jelenség ellen nőjogi szervezetek tüntetést is kezdtek szervezni, azonban a rádió közleményének hatására várakozó álláspontra helyezkedtek. Kérésük, hogy a tervezett kampány a nőszervezetek és áldozatvédő szervezetek (Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, NANE, PATENT, Stop Férfierőszak, Keret Koalíció) bevonásával, velük egyeztetve, szakvéleményüket figyelembe véve történjen; továbbá a rádió vezetősége garantálja, hogy a jövőben minden műsorukban tartózkodnak a szexuális erőszak ilyen megközelítésétől.

Viewing all articles
Browse latest Browse all 36740