Az e-kereskedelem különösen erős pályázatokkal indult a versenyen. Média kategóriában a legjobb a Pénzcentrum, de kiadónk is a díjazottak között található.A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett verseny 13. évadában összesen 300 nevezés érkezett, a legtöbb szolgáltatás (39), illetve e-kereskedelem (31) területről. Megfigyelhető azonban, hogy rohamosan növekszik a számuk a mobil marketinges megoldásoknak és az applikációknak is. A turizmus iránti érdeklődés fokozódását jelzi, hogy 16 pályázat érkezett erre a területre is.
Az ünnepélyes díjátadónak a Hélia Hotel adott helyet, ahol Varga Edit műsorvezető (MTVA) és Varga István, a pályázat alapítója, valamint Dr. Eszes István főiskolai tanár, zsűrielnök hirdették ki a nyerteseket.
A zsűri elnöke szerint különösen erős volt a verseny az e-kereskedelem területén, ahol nagyon jó minőségű, magas szintű megoldások versenyeztek egymással, nehéz helyzet elé állítva a bírálókat. Véleménye szerint a pályaművek egy része kiválóan megállná a helyét bármelyik nyugat-európai ország üzleti életében. Ebben a kategóriában a díjazottak végül a REGIO játék, a Laptopszalon és a Netkazán webáruházak lettek.
Média kategóriában Az Év Honlapja díjas a Pénzcentrum, Minőségi díjat a Nemzetisport.hu, Különdíjat az Esküvői Magazin kapott. A márkasite-ok között Év Honlapja díjat nem osztottak ki; Minőségi díjat az Avide Lighting, Különdíjat a Berentzen oldala kapott. Kiosztásra került továbbá a Közönségdíj, melyet több ezer szavazattal végül a 89.5 Music FM nyert. Társoldalunk, a Márkamonitor hírlevele, melyet az fps webügynökség fejlesztett, az Elektronikus hírlevél kategória egyetlen díjazottjaként Minőségi díjat érdemelt ki.
A díjazottak teljes listája ezen a linken érhető el.
↧