A Médiatanács 110 millió forintos keretösszegű, többfordulós pályázatot hirdet. Az első fordulóban május 7-ig várják a kérelmeket.A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa eheti ülésén döntött arról, hogy pénteken közzéteszi a műszaki pályázat 2015-ös felhívását, amelyre közösségi médiaszolgáltatók nyújthatják be kérelmeiket műszaki fejlesztésekre és stúdiótechnikai hátterük modern kialakítására. Az eljárásban a közösségi televíziók legfeljebb 5 millió forintot, a közösségi rádiók 3 millió forintot, a kisközösségi rádiók 1 millió forintot nyerhetnek el, egyúttal a támogatás nem haladhatja meg a tervezett összköltség 80 százalékát. A Médiatanács a pályázatokat több fordulóban bírálja el, az első fordulóban a kérelmeket május 7-ig várja, ezután pedig minden hónap első csütörtökéig lehet benyújtani azokat, a keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb október 8-ig. A pályázati támogatásból stúdió-, hang- és fénytechnikai berendezések, műsorjel-átviteli eszközök és a médiaszolgáltatáshoz szükséges számítástechnikai felszerelések vásárlása is fedezhető. A Médiatanács műszaki pályázatain 2011 óta 159 támogatási döntés született, több mint 437 millió forint értékben.
↧