Az autógyártó költéseinek 60 százalékát a digitális megoldásokra fordítja, követve a változó fogyasztói szokásokat.A Mazda két éve határozta el, hogy részletes elemzést követően átstrukturálja marketingköltéseit. (A felmérés során 1900 változót vizsgáltak, köztük az inventoryt, a vásárlásösztönző eszközöket és a reklámokat, valamint olyan független tényezőket is, mint az időjárás.) Russel Wagner, a cég marketingért felelős alelnöke szerint ma már a költések mintegy 60 százalékát digitális megoldásokra fordítják – beleértve a keresőmarketinget és a közösségi médiát is.
Az erőforrások drámai mértékű átcsoportosítása mögött a fogyasztói döntési út átalakulása és összetettebbé válása áll: míg néhány éve a vásárlást fontolgató fogyasztó három-négy autószalont is felkeresett, ma már csupán átlagosan másfelet látogat meg, és a szükséges információkat előzőleg más forrásokból szerzi be. Ennek megfelelően már az új járművek bemutatásának és a kereskedők értékelésének is elsődleges útja az online csatorna. Az amerikai leányvállalat digitális szakembereinek száma két év alatt háromról 15 főre nőtt, és az ügynökségi kapcsolatokban is érzékelhető a hangsúlyok eltolódása.
(Forrás: WARC)
↧