Az orvosi, egészségtudományi és életmódhírekre szakosodott cégnél csaknem kilenc év után neveztek ki új főszerkesztőt.
A Medipress.hu 2006-ban indult, a piacon egyedülálló kezdeményezésként. Ügyfelei – akik között például a HáziPatika.com, a WEBBeteg, a VideoKlinika.hu, a LifeNetwork, a HVG.hu és a Patika Tükör magazin is felsorakozott – azóta csaknem harmincezer anyagot kaptak saját felhasználásra.
„Online szolgáltatásunk eddig a minőségileg ellenőrzött, internetes és nyomtatott felületen is utómunka nélkül közölhető hírekre szorítkozott, amelyeket partnereink egyedi megállapodás alapján igény szerinti mennyiségben, illetve akár kizárólagos formában is publikálhatnak. A legfrissebb tudományos eredményekre fókuszáló hírszolgáltatásunk mellett azonban másfajta, egészséggel és életmóddal kapcsolatos szövegek előállítását is vállaljuk a jövőben, hiszen óriási igény mutatkozik erre” – nyilatkozta Sándor Alexandra Valéria, a Medipress új főszerkesztője.
Sándor Alexandra Valéria a Szabolcs Online-nál kezdte pályafutását, menedzserként folytatta a KamaszPanasznál, főszerkesztői tapasztalatot pedig a Bien.hu-nál szerzett. Négy éve foglalkozik orvosi és egészségügyi témákkal, a Medipress csapatához pedig két és fél esztendeje csatlakozott szerkesztő-fordítóként.
A vezetői feladatkört eddig Dr. Terebessy András kutató orvos, a Semmelweis Egyetem oktatója látta el, aki a szakmai lektorálásért továbbra is felel.
↧