Quantcast
Channel: Médiapiac utolsó 80 cikke teljes szöveggel és képpel
Viewing all articles
Browse latest Browse all 36740

Mezősi Tamás a Világgazdaság főszerkesztője

$
0
0
2015. október 2. napjától a Mediaworks menedzsmentje Mezősi Tamást nevezte ki a Világgazdaság elsőszámú vezetőjének, míg Tóth Levente korábbi főszerkesztő közös megegyezéssel távozik a kiadótól.A 15 éves gazdasági újságíró múlttal rendelkező Mezősi Tamás a Világgazdaság főszerkesztőjeként folytatja pályafutását. A szakember 13 évet töltött el a Napi Gazdaságnál: előbb újságíróként, majd hat évig szerkesztőként dolgozott, 2011-2013 között pedig főszerkesztő-helyettesként irányította a lapot. Ezt követően 2014-ig a Vs.hu felelős szerkesztője volt. 2010-ben ösztöndíjprogram keretében tanulmányozta a német Handelsblatt üzleti napilap szerkesztőségét. „Célom az ország egyetlen gazdasági napilapjának megújítása, egy kompakt, a gazdasági élet minden szereplőjét több és hasznosabb információval ellátó, modern orgánum fejlesztése, mindezt a Világgazdaság hagyományaira építve”– mondta el Mezősi Tamás. Rónai Balázs, a Mediaworks vezérigazgatója méltatta Tóth Levente korábbi főszerkesztő tavalyi kinevezése óta elért eredményeit, a lap 2014-es átvételéhez képest 30 százalékkal több gazdasági tartalom létrehozását és a szerkesztőség átalakítását.

Viewing all articles
Browse latest Browse all 36740