A sztármagazin immáron 17. alkalommal díjazza a kimagasló teljesítményeket a média, a művészet, a közélet és a sport területén.Az olvasók szavazatai és szakmai zsűri dönt a díjakról. A közönség szavazólapon, valamint online formában nyilváníthat véleményt, de komoly szerep jut a szakmai kuratóriumnak is. A testületet Pataki Ági fotómodell, filmproducer, Miklósa Erika operaénekesnő, Kovács Ági olimpiai bajnok úszó, Kulka János színművész és Vitray Tamás televíziós személyiség alkotja. A kuratórium tagjai döntik el, hogy kik azok, akik pályafutásukkal kiérdemelték az értékdíjat a műsorvezetés, színművészet, zene, sport és film területén. A Story Gálán kiderül, kikre esett a választásuk.
Vitray Tamás idén is Magyarország legkiválóbb műsorvezetőjének adja át a díjat. „Sokat alakult ez a szakterület, mióta már nem művelem. Olyan embert kerestünk, aki saját, alapvető adottságai és az idők során tanúsított fejlődése alapján megérdemli a díjat. Mindezek mellett fontos szempont volt a sokoldalúság is, vagyis az, hogy a jelölt a szakma egyéb területén is bizonyított-e. Éppen ezért az elektronikus média kategóriában nem volt nehéz dolgunk: szűk a kínálat, hiszen aki szóba jöhetett, az már a korábbi években nyert valamilyen díjat, mi pedig új kiválóságot keresünk” – mondta Vitray Tamás.
„A legtöbb sikert nem csak a csillogás övezi: kemény munka áll mögötte, amely a szürke mindennapokban talán nem annyira vonzó. Fontosnak tartom, hogy azokat a sikereket is bemutassuk, amelyek nincsenek nap mint nap a szemünk előtt, viszont az év 365 napjában keményen meg kell dolgozni értük! ” – nyilatkozta Kovács Ági.
A színészmesterséget Kulka János képviseli a kuratóriumban. „Méltó jelölteket találtunk, nagyszerű lista állt össze. Megtisztelő volt a felkérés, hogy vegyek részt a kiválasztásban, hiszen itt értékdíjakról van szó, nem kellett nézettségi listákkal, vagy népszerűségi mutatókkal foglalkoznunk” – mondta Kulka János.
↧