Mi volt a magyar sportmédia ősbűne? Van-e hely ennyi sportcsatornának a piacon? Mi a háttérműsorok ideális mennyisége? Mit adott a sportági szövetségeknek az M4, amit a kábelcsatornák nem tudtak? Az MTVA és a Hegyvidéki Önkormányzat szervezésében megvalósult Nemzetközi Sportmenedzsment Konferencia első napján többek között ezek a kérdések kerültek terítékre.Héder Barna, az M4 Sport csatorna napokban kinevezett vezetője - aki a kilencvenes évek „vadnyugati” világában részt vett a magyar Eurosport, majd a kétezres években a Sportklub felépítésében is – kifejtette, hogy az ősbűnnek azt tartotta, amikor 2002-2003 táján a kereskedelmi televíziók híradóiból eltűntek a sporthírek. Igaz, hogy a sportnak mindig is meg kellett küzdenie a tévés piacon, és főműsoridőben értékelhető nézettséget csak néhány jól felépített sztár vagy épp a magyar válogatottak éremesélyes versenyei produkáltak, de ennek következtében egy egész generáció nőtt fel úgy, hogy a rétegsportokkal nem is találkozhatott. Úgy értékeli, hogy az M4 érkezése felrázta a piacot: olyan jogok kerültek hozzá, amelyek imázsépítésre jók, de egy kereskedelmi adó számára már megfizethetetlenek (mint a Formula-1), vagy ahol évekre előre tervezhetetlen, hogy lesz-e magyar részvétel és ebből fakadó tömeges nézői érdeklődés a véghajrában (mint az olimpiai közvetítések esetén), miközben nem kell megküzdeniük a nézők alacsony fizetési hajlandóságával, ahogy azt a tematikus kábelcsatornák értékesítői teszik. Mégsem üzleti szempontból tartja sikernek a csatornát, hanem szakmailag.
A legjobb homokozó, amit sporttelevíziós gyerek kívánhat.
Véleménye szerint az utoljára talán 1989-90 körül létezett sporttelevíziózást hozza vissza (amihez már nehéz megtalálni a jó szakembereket) és megjelenési lehetőséget, ezen keresztül utánpótlást kínál a magyar sportnak. Mindeközben elérésben befért a második vonalban szereplő csatornák közé. „Piacvezetőnek lenni Formula-1 jogokkal, az EB-re kijutó válogatottal nem kunszt” – mondja Héder Barna, aki akkor lenne igazán elégedett, ha ezek nélkül is jól teljesítene a csatorna és ha a magyar sportesemények versenyképes termékké válnának. Addig még hosszú az út, elsőként a műsorrend kiszámíthatóvá tétele az első feladat.
Mit jelent mindez a sportszövetségeknek?
A sportági szövetségek vezetőinek kerekasztalán is hangsúlyozták az M4 szerepét. A DIGI Sport vállalta ugyan, hogy a vízilabda vagy a jégkorong esetében viszonylag sok mérkőzést közvetít – szemben a Sport TV kiemelt meccsekre fókuszáló, a középcsapatok között akár látványos vetélkedést hozó bajnokikat kevésbé favorizáló megközelítésével -, viszont az országos lefedettség hiánya esetében hátrányként jelentkezett. Az M4 belépésében nem a közvetítésekért kapott jogdíj a legfontosabb (a kézisek 110 millió forintot kapnak az idei szezonra, a jégkorongozók „ennek töredékét”), hanem az, hogy a stabil eléréssel könnyebb szponzorokat szerezni. (A kézilabda esetében a szövetség „kvázi médiaügynökségként” eljárva, valamennyi érintett csapat felületeit központilag kezelve tudott elérni 3 milliárd forintos megállapodást az „egyáltalán nem állami vállalatként viselkedő, keményen tárgyaló” Szerencsejáték Zrt-vel.) A vízilabdázóknál ugyan a szponzorok kitartóak voltak a sportág imázsa és az atmoszféra miatt, de ennek a márkaértéknek a fenntartásában, erősítésében, csakúgy, mint az utánpótlás vonzásában fontos eszköz a televíziós közvetítés.
A szövetségek is próbálnak segíteni abban, hogy eladhatóbb termékké váljon az adott sportág: a kajak-kenuban például a közvetítési technológiát fejlesztik, illetve egyre jobban előtérbe kerülnek a háttérműsorok, a kiegészítő csatornákon futó mozgóképes tartalmak, valamint maguk a játékosok is. Arról, hogy a játékosok pályán kívüli médiaszereplése és a sportszakmai szempontok között hol található az egyensúlyi pont, már lehet vitatkozni, hiszen „hiába készítünk kiváló műsorokat, ha nem jutunk ki az olimpiára vagy ott elbukunk”. De még a pályai történések esetében is felmerülhet, hogy azok túl intimek, nem képernyőképesek – hiszen például időkéréskor gyakran keresetlen szavakkal kell felrázni a játékosokat.
És mi van a versenytársakkal?
A versenytárs sportcsatornák vezetőinek kerekasztala már egy fokkal kevésbé volt optimista. Faragó András, a DIGI Sport vezető szerkesztője szerint már az M4 belépése előtt is voltak arra utaló jelek, hogy ennyi sportcsatornát nem bír el a piac – erre példaként a Sportklub átpozicionálását hozta fel. Máté Pál, a Sport1 TV főszerkesztője szerint a „csak a foci” alaptalan sztereotípia, a széles választékra van igénye a nézőknek – igaz, a magyar érdekeltség sokat nyom a latban. Bizonyos bajnokságok azonban már alkalmasak a hűséges nézőik átcsábítására. Szabó Gábor, az Eurosport vezető kommentátora szerint a széles nézői érdeklődés valós, de az igazi piaci erőhöz valamelyik top fociliga jogaival azért rendelkezni kell.
Abban a kábelcsatornák képviselői is egyetértettek, hogy a mélyrepülés a sporthírek híradóból kikerülésével kezdődött, amely jelenséget ők már akkor sem értették, hiába hivatkoztak a vezetők nemzetközi tendenciákra.
Amiben a jelenlegi helyzetben fejlődési lehetőséget látnak, az kevésbé a nézői kör bővítése (bár az M4 30 százalékkal növeli meg a sportműsorral lefedett háztartások számát), inkább a jogokhoz társuló – jellemzően drága és hiteles arcokat igénylő - háttérműsorokban az egyensúly megtalálása, vagy a hirdetők szempontjából az egyes sportok, bajnokságok törzsnézőire szabott egyre célzottabb marketing.
A képernyőtől távolodva
A tévék mellett a print és online sportpiacról Sz. Nagy Tamás, a Nemzeti Sport főszerkesztő-helyettese számolt be. A Nemzeti Sport a nyomtatott lapok átlagához képest kis zuhanással vészelte át az elmúlt időszakot, de a fiatal olvasók bevonása kulcsfontosságú. Az internet korában a hírlap-formátum életképtelen, napi magazinban kell gondolkodni. Ezt a célt szolgálják a napi mellékletek, valamint a széles, tömeg- és rétegsportokra is kiterjedő merítés.
Digitális irányban sem szabad megállni, folyamatosan fejleszteni kell a tartalmat, a technológiát és a munkatársak gondolkodásmódját is. Az applikáció-irányt teljesen elvetették, míg a szórakoztató tartalmaknak elsősorban a közösségimédia-felületeken találtak helyet. Az online üzleti modell megtalálása továbbra is kihívást jelent, viszont a szerkesztőségi integráció és az infotainment szemlélet kialakítása is jó irányba halad. A proaktivitás, valamint a sales, a marketing és a tartalomgyártás közös, kreatív munkája a jövőben is kulcsfontosságú lesz.
↧