Március 21-étől György Bence az Origo – New Wave Media csoport tartalomért felelős igazgatója, egyben az Origo főszerkesztője.A Vs.hu kiadója tavaly decemberben vásárolta meg az Origót. Csütörtökön 11 órakor jelentette be Száraz István vezérigazgató az Origo szerkesztőségének, hogy Pálmai L. Ákos főszerkesztő másfél év után közös megegyezéssel távozik. Pálmai Sáling Gergő távozásával, 2014 júniusában került az Origo élére.
Száraz István egyben azt is bejelentette, hogy hétfőn mutatja be György Bencét, aki március 21-étől betölti majd az Origo-NWM új, tartalomért felelős igazgatói és az Origo.hu főszerkesztői pozícióját. György Bencével együtt csatlakozik az Origo-NWM csoporthoz Gábor László, a TV2 Tények című hírműsorának korábbi főszerkesztője is, aki tartalmi igazgatóhelyettesként dolgozik majd.
A vezérigazgató a cég közleményében így fogalmazott: „Az új vezetők kinevezésével az a célunk, hogy (...) az Origo legyen a leggyorsabb és legmegbízhatóbb online hírforrás. Cégcsoport szinten a tartalomgyártás folyamatainak racionalizálása, a különböző identitású, karakterű szerkesztőségek összehangolt működtetése az elvárás. Komoly kihívás mindkettő, de meggyőződésünk, hogy György Bence a megfelelő ember erre a feladatra, nem utolsó sorban azért, mert ő már vezetett hasonló nagyságú szervezetet.”
György Bence a TV2 program- és hírigazgatója volt 2015 februárjáig, jelenleg a Faktor.hu ügyvezetője. Utóbbi pozíciója kapcsán vele készült interjúnk itt olvasható.
↧