A rádió tulajdonosai még 2011-ben fordultak jogorvoslatért az ICSID-hez, amely most joghatóság hiányára hivatkozva utasította el a keresetet.A washingtoni székhelyű Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) szerdán kézbesítette a joghatóság kérdésében hozott döntését - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-t. „A bíróság ebben helyt adott Magyarország valamennyi kifogásának, és a joghatóság hiányára hivatkozva elutasította a Sláger Rádió minden kereseti kérelmét" - áll a tárca közleményében.
A Sláger Rádió befektetői 2011 decemberében nyújtották be választott bírósági kérelmüket az ICSID-hez. A tulajdonosok szerint Magyarország 2009-ben az országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogra vonatkozó pályázat lebonyolításával és az abban hozott döntéssel megsértette a Hollandiával, Svájccal és Luxemburggal kötött kétoldalú beruházásvédelmi egyezményeket. A felperes 83,3 millió dollár - jelenlegi árfolyamon mintegy 18 milliárd forint - összegű kártérítésre tartott volna igényt.
Az ügy előzménye, hogy a Sláger és a Danubius rádió 2010 júniusában fordult az ICSID-hez, miután az általuk korábban használt frekvenciákat az akkori médiahatóság, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 2009 októberében két másik pályázónak, a Neo FM koncepciójával induló FM 1 konzorciumnak és az Advenio Zrt. által működtetett Class FM-nek ítélte oda a következő hét évre. Az ICSID 2011 decemberében visszautasította a Sláger és a Danubius rádió tulajdonosai által Magyarország ellen benyújtott kereseti kérelem nyilvántartásba vételét. A Világbank mellett működő bíróság titkársága akkor ezzel helyt adott a magyar állam kifogásának, amely szerint a két rádió tulajdonosa együttesen nem indíthat pert az ügyben, mivel a nemzetközi jog szabályai erre nem adnak lehetőséget.
(Forrás: MTI)
↧