Nemrégiben különös, sokak szerint alázó és elfogult, vagyis szakmaiatlan interjút készített G. Fodor Gáborral, a Századvég stratégiai igazgatójával. Első, közel kétperces kérdésében felrótta alanyának, hogy Orbán Viktor a választás győzelme utáni „túlzó” szófordulatokat használt. Utóbb még azt is számon kérte G. Fodoron, hogy nem olvas Spirót. Havas azt mondja: a közéleti újságírók rég nem teszik a dolgukat.
Havas Henrik
Többen arra tippeltek, adás előtt ivott vagy simán elgurult a gyógyszere.
- Aki ismer, tudja, engem lehetetlen kiborítani.
Nem is ön borult ki. Inkább a nézői és a kritikusai.
És? Mi a kérdés?
Miért lángoltak fel ennyire az indulatok?
Eleve erre számítottam, ez az egész ki volt számolva. Aki ismer, tudja, nálam semmi nem történik véletlenül.
Direkt okozott botrányt?
Persze.
Miért?
Mert, ami a médiában, különösen a magyar televíziózásban zajlik, az a vicc kategóriája.
Milyen szempontból?
Minden szempontból. A közszolgálat a legszörnyűbb. A hetvenes években, a Kádár-korszak derekán lettem rádiós. De még akkor sem találkoztam olyanokkal, akik ilyen szervilis, undorító módon nyaltak volna be a hatalomnak, mint a mostaniak. Ezek már nem is sajtómunkások. Műfajok tűnnek el, a tényfeltárás gyakorlatilag megszűnt.
G. Fodor alázásával ezt kívánta demonstrálni?
G. Fodor számomra figuraként is érdekes: apró testben óriási lélek feszül, sokat szakért különböző televíziókban. Ismerem ezt a típust. Egyetemi oktató, aki bevonul a terembe, és azt hiszi, kisugárzása van. És ez az ember lett a négy-ötmilliárddal kistafírozott Századvég úgynevezett stratégiai igazgatója.
Mi köze a külsőnek a szakmai teljesítményhez és a kistafírozáshoz?
Megőrülök, hogy ahol fellép, főleg a hírTV-ben, ájulattal veszik körül, ő meg kinyilatkoztat. A kormányzati emberekben nincs ellenállás, többségük kizárólag pártmédiumban hajlandó rendelkezésre állni. Amikor G. Fodor eszembe jutott, tudtam, hogy elfogadja a meghívást, mert hiú. Ráadásul a Századvég igyekszik legitimizálni magát. Amikor valóban nyers modorban, direktben számon kértem rajta, hová lett hatszázezer Fidesz-szavazó, ő a saját buta focihasonlatának lett az áldozata. Ezért mondtam neki, keressünk más terepet, ahol képes példálózni.
Gúnyos és bántó volt.
Tud fájni az iróniám.
Nemcsak a hírTV-től, hanem a Népszabadságtól is kapott kritikát; Bednárik Imre azt írta, ön az „ATV Obersovszkyja”.
HírTV? Bednárik? Ugyan, ezek sosem értik meg, hogy nem lehetnek olyanok, mint én. Egész egyszerűen nem engedhetik meg maguknak.
Ön a „szakmaiatlanság, az inkorrektség, a lecsúszás és a nevetségesség megtestesítője”.
Na, álljunk már meg! Gyurcsány közölte, hozzám nem jön be, mert tudja, mi a véleményem róla. Bajnai sem, mert kigúnyoltam és erőtlennek neveztem. És újabban Mesterházy se jön. Mind megsértődött rám. Ilyenkor következik, amit megszoktam: iratnak egy cikket, amiben jól lealáznak. 1995-ben a Horn kormány kommunikációért felelős államtitkári kinevezésem után pár nappal lement a Hétben, hogy egy általam nem is ismert kormányfőtanácsos sikkasztott. Majd a Magyar Hírlapban már az, hogy Havas jelöltje sikkasztott. A következő napon a Népszabadságban az, hogy Sikkasztott Havas, alatta kisbetűvel: munkatársa. Engem persze meg sem kérdeztek. Mondom Hornnak: „Ehhez mit szólsz? Ez a brancs úgy döntött, kicsinál. Ugye nem képzeled, hogy együttműködöm velük? Mire ő: „Nem tudtad, hogy ezek ilyen gecik?”
Ma is azok? Mindenki az?
Ugyanaz a mechanizmus. Forró Tamás mondta nekem: „A médiában két gyűlölt ember van, te meg én. Mert nem csak nagy a pofánk, de rengeteg pénzt is keresünk vele. Téged azért utálnak még nálam jobban, mert fel is teszed a lábad az asztalra.”
Miközben G. Fodor megdicsőült.
Ez süket duma. Aki felteszi a kezét, hogy nem olvas Spirót, ahhoz nincs mit hozzátenni. A 2010-es parlament megalakulásakor találkoztam egy régi kollégával. Azt mondja: „Te, látnád, ezek hogy esznek!”
Mi köze mindehhez G. Fodornak?
Hogy mind sötét. A múltkor Németh Szilárd rezsibiztos helyett Hoppál Péter Fidesz szóvivő jött be hozzám adásba, kérdeztem a maginflációról, ő meg azt se tudta, mi az. Ennyi művetlen, buta képviselőt rég láttam.
Az önéhez hasonló modornak sincs párja.
Mert kevesen engedhetik meg maguknak. Én viszont igen, és direkt csinálom.
Folyamatosan közbeszól, grimaszol.
Képtelen vagyok elviselni, ha hülyeséget beszélnek, és a szakmában eltöltött harminc év, a korom meg a presztízsem miatt ezt ki is mutathatom. Gyakran azt érzem, frappánsabban, tömörebben tudnám megfogalmazni azt, amit az interjúalany. És igen, gyakran hozok személyes példát, mert van hozzá önbizalmam, és vannak hozzá kiváló, hatásos történeteim. Amikor 1979-ben elkezdtem dolgozni a rádiónál, közben még művezető voltam a Volánnál, ahol naponta húsz rafinált Tefu-sofőrt kellett meggyőznöm arról, hogy ne lopjanak el mindent. Ahhoz képest minisztert vagy pártvezért kérdezni igazán nem nagy kunszt.
Nem kell olykor némi távolságtartás és objektivitás?
A Havas a pályán közéleti show műsor, ráadásul az enyém. Egy mini Heti Hetes. A vendégek is tudják, hogy nem informatív interjúra hívom őket.
A BBC-nél nem fordulhat elő, hogy adásban a műsorvezető lelkiállapota kerüljön terítékre. Ott is provokatív a stílus, de az újságíró véleménye nem derül ki, helyette a műsor az adott témát járja körül.
Magyarországon ezt az egészet elszúrták. A köztévében későesti politikai elemző műsort vezettem Betlen Jánossal, majd átmentem az RTL jogi műsorába, aztán bekerültem a Heti Hetesbe. Addigra leszámoltam azzal, hogy valaha Krónika típusú hírműsort vezessek, vagy közéleti, politikai interjúkat készítsek. Miért? Mert eladtam magam. Nyugaton valóban elképzelhetetlen, hogy egy hírműsor szerkesztője véleményt mondjon. Ehhez képest a Heti hetes után, mintha mi sem történt volna, három évig interjúzhattam a TV2 Mokkájában. Ilyen csak nálunk van. Ez egy hülye ország. Hozzá nem értő idióták vezetik a csatornákat, sőt a műsorok nagy részét is. Maga szerint véletlen, hogy a rendszerváltás után a közszolgálatnál egyetlen diplomás sem került vezető pozícióba? Maga szerint miért kaptam 1999-ben Táncsics Mihály-díjat Hámori Józseftől, a Fidesz kormány kultuszminiszterétől?
Miért?
Mert a rendszerváltás fenegyerekei voltunk Forró Tamással. Nekünk semmi sem volt szent. Ezért. És most? Rajtam kérik számon, hogy bejön az ATV-be egy szolgalelkű ember, aki nem olvas Spirót? Rajtam kérik számon, hogy Budai Gyula és Németh Szilárd meg a többiek mérhetetlenül buták, és ilyenekkel van tele a parlament?
Ezt senki nem kérte számon önön.
Dehogynem.
Adásban kijelentette: jobbikos politikussal nem áll szóba, nem hívja be őket.
Ez a csatorna döntése, amit tiszteletben tartok.
Egyetért vele?
Nem. Szakmai alapvetés, hogy minden érintettet meg kell szólaltatni. Ebbe pedig a Jobbik és annak többszázezres szavazótábora is beletartozik. Tilos lenne negligálni őket, mondják csak el, mit akarnak. Persze a normális működéshez az is kéne, hogy csak megfelelő háttérrel rendelkező újságíró rúghasson labdába.
Milyen háttérrel?
Írtam egy könyvet a pszichiátriáról, nyolc hónapig jártam be a Lipótra. Ki más engedheti ma meg magának, hogy ennyi időt szánjon egy munkára anélkül, hogy előleget, benzinpénzt kapna. Egy mai átlagos és amúgy is felületes újságírónak nincs se energiája, se ideje, se pénze az alapos munkára. Talán nincs még veszve minden, de a jelenleg kormányzat mindent megtesz, hogy a közvélemény a lehető legkevesebbet tudja meg a valóságról. Sajnos sok újságíró a szakma alapvető szabályait sem tartja be. Annak idején, amikor a Hír tévé és a Magyar Nemzet hajszát indított ellenem, épp jöttem ki a Mokkából, amikor elém ugrott egy riporter, és a szám elé dugta a mikrofonját azzal, hogy ugye elloptam a diákok pénzét. Utóbb, már a bíróságon szóvá tettem, micsoda szakmai hibákat követtek el a Magyar Nemzet és a HírTV munkatársai, Karas Mónika, aki amúgy jelenleg az NMHH elnöke és ő képviselte a Liszkay Gábor vezette cégeket, azt mondta, azok az újságírók kivétel nélkül az én tanítványaim voltak.
És?
Valóban azok voltak. De csak nem vállalhatok felelősséget több ezer egykori diákomért! Ez egy rafinált mechanizmus. Édes dolog befeküdni a politikának, hiszen akkor jön az információ, ráadásul a gyarapodó kapcsolati tőkén keresztül minden elintézhető. Pedig nincs annál szörnyűbb, mint amikor használja egymást a politika és a média. Tudja, Horn Gyula egyetlen telefonnal rúgatta ki a Betlen Jánost, a Híradó akkori főszerkesztőjét. Horn azt mondta: „Olyan világot akarok látni a híradóban, amilyet megígértem.” Így. A valóságot megváltoztatni nehéz, a híradót viszont könnyű.
↧