Quantcast
Channel: Médiapiac utolsó 80 cikke teljes szöveggel és képpel
Viewing all articles
Browse latest Browse all 36740

CSR-fronton erősít az MPRSZ

$
0
0
Tagozatot alapított a Magyar Public Relations Szövetség. Lesz kommunikáció, szakmai rendezvények és mentori program is.Az MPRSZ májusi közgyűlésének jóváhagyásával, június 3-án megalakult a szövetség CSR tagozata. A szövetség 2007 óta foglalkozik a CSR témával is, akkor azért vették fel a tevékenységi körök közé, hogy erősítsék a téma ismertségét, elismertségét. A tagozat megalapítása révén tovább erősítenék az edukációs vonalat, így többek között mentori programot valósítanának meg, illetve best practice-eket osztanának meg a magyar és a nemzetközi piacról. "Az MPRSZ komoly eredményeket tud felmutatni a CSR hazai elterjesztésében az elmúlt évekből, többek között a Szövetség érte el azt is, hogy a médiatörvényben szerepel a CSR kommunikáció. Magának a CSR-nek nincs saját szakmai szervezete, ezért a most alakult tagozat hiánypótló szerepet tölt be. Tagjaink sorába várunk olyan magánszemélyeket, vállalatokat, civil szerveteket és, ügynökségeket, amelyek fontosnak tartják a CSR ügyét és szervezett keretek között szeretnének tenni a vállalati felelősségvállalás elterjesztéséért" - mondta Lakatos Zsófia, az MPRSZ elnöke. A közlemény szerint a tagozat céljai: 1. közhasznú szervezetként a társadalmi felelősségvállalás témáját felkarolni, láthatóvá tenni, a magyar üzleti élet számára tudatosítani, az eredményeket pedig kommunikálni, ezzel láthatóságot és további fontosságot tulajdonítani a belső és külső érintettek számára egyaránt, 2. segítséget adni a tagoknak, know-howt és jó gyakorlatokat szolgáltatni a szakmának és érintetteknek (vállalatok, civil szervezetek, döntéshozók, média), 3. jutalmazni és elismerni a legjobb gyakorlatokat (CSR Best Practice díj), 4. elősegíteni, hogy a CSR a hazai felsőoktatás szakirányú képzésének részévé váljon, segíteni és mentorálni a témát választó szakdolgozatok íróit. A célokhoz kapcsolt programok: 1. olyan szakmai rendezvények koncepcionális megvalósítása, melyek szolgálják a tagozat céljainak elérését és fejlődési lehetőséget biztosítanak a tagozathoz csatlakozók részére, a. “rendezvény” (kapcsolódva a PR Kávéházi Est tematikához), melyen neves szakmai előadók segítségével dolgoz fel a tagozat CSR vonatkozású témákat, b. “workshop” (nyitott esemény, melyen előzetes regisztráció után a tagozat tagjain kívül más érdeklődők, további MPRSZ tagok is részt vehetnek), a workshop célja, hogy szélesebb részvételi lehetőséget adjon, 2. CSR Best Practice díj kiírása, értékelése és átadása évente a pályázóknak, 3. hírlevél negyedévente, mely az MPRSZ honlapján keresztül transzparens hírforrás a téma hazai és nemzetközi aktualitásairól, 4. partnerség más CSR témával foglalkozó szervezetekkel, a tagozat értékteremtő képviselete konferenciákon, CSR eseményeken, 5. állásfoglalások készítése, nyilatkozatok készítése és közzététele a témát érintően.

Viewing all articles
Browse latest Browse all 36740